Főoldal > Címke: Aktuálpolitika > találatok száma: 657
RMDSZ: a román külügy helytelenül járt el az úzvölgyi ügy kapcsán – a Szövetség megszavazta a miniszter elleni indítványt
RMDSZ: a román külügy helytelenül járt el az úzvölgyi ügy kapcsán – a Szövetség megszavazta a miniszter elleni indítványt
2019.06.11. | Aktuálpolitika

A román külügy kötelessége lett volna az úzvölgyi ügy kapcsán betartatni a katonatemetőkre vonatkozó két állam közötti egyezményt, hívta fel a figyelmet kedden, a szenátus plénumában Novák Csaba Zoltán. „A román külügy mulasztása, hogy az úzvölgyi katonai temető ügyében nem kérte számon a román kormánytól a Magyarország és Románia között megkötött, a katonatemetőkre vonatkozó egyezmény betartását. A romániai magyar közösség felháborodása jogos: a szaktárca nem tett eleget kötelességének, és nem tanúsított hajlandóságot a konfliktus feloldására, amikor megtagadta a Magyarországról érkező párbeszédre való felkérést” – mondta el az RMDSZ szenátora azt követően, hogy a Szövetség szenátorai megszavazták a Teodor Meleșcanu külügyminiszter ellen benyújtott indítványt.

Az RMDSZ EP-képviselői: Elítéljük a magyarság megfélemlítését célzó úzvölgyi román akciót
Az RMDSZ EP-képviselői: Elítéljük a magyarság megfélemlítését célzó úzvölgyi román akciót
2019.06.06. | Aktuálpolitika

Az RMDSZ megválasztott európai parlamenti képviselői, elítéljük a román szervezetek június 6-i úzvölgyi provokációját, amellyel a magyar hősök sírkertjét feldúlták, kereszteket törtek le, tettlegességig fajulva elüldözték a békésen tüntető, testi épségükben megfélemlített magyar tüntetőket és választott tisztségviselőket.

Álláspont
Álláspont
2019.06.06. | Aktuálpolitika

Kelemen Hunor: a belügyminiszter és Hargita megye prefektusának menesztésére szólítjuk fel a miniszterelnököt!
Kelemen Hunor: a belügyminiszter és Hargita megye prefektusának menesztésére szólítjuk fel a miniszterelnököt!
2019.06.06. | Aktuálpolitika

A román hatóságok képtelenek voltak ellátni a rendet, ezért kerülhetett sor erőszakos cselekedetekre és fizikai agresszióra az úzvölgyi katonatemetőben és környékén. Határozottan felszólítjuk a miniszterelnök asszonyt, hogy menessze Carmen Dan belügyminisztert, valamint Hargita megye prefektusát – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Az úzvölgyi katonai temető ügyében is legyenek érvényesek Románia törvényei – politikai nyilatkozatban és interpellációban bírálja Tánczos és Korodi a temető kapcsán tapasztalt sorozatos visszaéléseket

2019.06.05. | Aktuálpolitika

Újból a kormány mielőbbi közbenjárását kéri az RMDSZ az úzvölgyi katonatemető ügyében azt követően, hogy a Bákó megyei prefektus is megállapította, hogy az úzvölgyi temető nem tartozik a dormánfalvi közvagyonhoz, így a polgármesteri hivatal nem vehette azt leltárába: így minden építkezés törvénytelennek minősül – mutatott rá Korodi Attila és Tánczos Barna, Hargita megye két törvényhozója szerdán reggel a parlamentben.

Az akadémiai szféra a fenntartható fejlődés szövetségese. Borbély László: szeretnénk a lehető leghamarabb létrehozni a Fenntartható Fejlődés Tanácsadó Testületét
Az akadémiai szféra a fenntartható fejlődés szövetségese. Borbély László: szeretnénk a lehető leghamarabb létrehozni a Fenntartható Fejlődés Tanácsadó Testületét
2019.05.29. | Aktuálpolitika

A Fenntartható Fejlődés Főosztály és a Babeş-Bolyai Egyetem szervezésében került sor 2019. május 28-án, kedden az Oktatás a fenntartható fejlődésért a felsőoktatásban elnevezésű országos konferenciára Kolozsváron. A rendezvényen az ország 10 nagyvárosból, 20 egyetem több mint 70 képviselője vett részt.

Kelemen Hunor Csíkszentmártonban: nem szabad gyengeséget és megosztottságot mutatnunk most!
Kelemen Hunor Csíkszentmártonban: nem szabad gyengeséget és megosztottságot mutatnunk most!
2019.05.25. | Aktuálpolitika

Mi nem rontottunk román emberek temetőibe. Mi nem akartunk román emberektől elvenni semmit: sem történelmet, sem nyelvet és iskolát, sem zászlót és himnuszt. De azt kérjük, ők se nyúljanak hozzá azokhoz az értékekhez, amelyeket ezer esztendeje itt, Erdélyben és a Kárpát-medencében mi, magyarok megteremtettünk. A hősök sírjaira való építkezés hatalommal való visszaélés és temetőgyalázás, amit le kell állítani! – hangsúlyozta Kelemen Hunor Csíkszentmártonban.

Az RMDSZ politikusai is részt vesznek az Úzvölgye Kezdeményező Testület szolidaritási rendezvényén Csíkszentmártonban
Az RMDSZ politikusai is részt vesznek az Úzvölgye Kezdeményező Testület szolidaritási rendezvényén Csíkszentmártonban
2019.05.24. | Aktuálpolitika

Kelemen Hunor állásfoglalása
Kelemen Hunor állásfoglalása
2019.05.23. | Aktuálpolitika

Bekérette a védelmi minisztert a képviselőház szakbizottsága az úz-völgyi katona temetőben történt kegyeletsértés miatt
Bekérette a védelmi minisztert a képviselőház szakbizottsága az úz-völgyi katona temetőben történt kegyeletsértés miatt
2019.05.07. | Aktuálpolitika

Az RMDSZ javaslatára a képviselőház honvédelmi bizottságának hétfő délutáni ülésén egyöntetű szavazással döntöttek arról, hogy bekéretik a védelmi minisztert az úz-völgyi magyar katonatemetőben nyugvó katonák sírjaira emelt betonkeresztek és emlékmű törvényellenes megépítése miatt, azt követően, hogy a bizottság RMDSZ-es tagja, Apjok Norbert képviselő vázolta az elmúlt napok történéseit.

Az RMDSZ határozott fellépést vár a hatóságoktól az úzvölgyi temető ügyében
Az RMDSZ határozott fellépést vár a hatóságoktól az úzvölgyi temető ügyében
2019.05.02. | Aktuálpolitika

Határozott és gyors fellépést kér a szakhatóságoktól az RMDSZ abban a hivatalos levélben, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnök, Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető és Tánczos Barna szenátusi háznagy látott el kézjegyével. A levélben rávilágítanak az úzvölgyi magyar katonatemetőben nyugvó katonák sírjaira emelt betonkeresztek és emlékmű törvényellenes vonatkozásaira.

Kelemen Hunor Dăncilának: haladéktalanul állítsa le a magyar katonák emlékének meggyalázását
Kelemen Hunor Dăncilának: haladéktalanul állítsa le a magyar katonák emlékének meggyalázását
2019.05.01. | Aktuálpolitika

Politikailag tűrhetetlen, közigazgatásilag törvénytelen, hogy román katonasírok parcelláját hozták létre Úzvölgye katonai temetőjében anélkül, hogy engedélyt kértek volna a temető tulajdonosától, Csíkszentmárton önkormányzatától. Erről Kelemen Hunor levélben tájékoztatta Viorica Dăncilă miniszterelnököt, akitől azt kérte, hogy közigazgatási eljárás útján állítsa le az építkezést az ügy tisztázásáig.

Az RMDSZ elítéli és jogfosztásnak tartja Ukrajna csütörtökön elfogadott új nyelvtörvényét
Az RMDSZ elítéli és jogfosztásnak tartja Ukrajna csütörtökön elfogadott új nyelvtörvényét
2019.04.25. | Aktuálpolitika

A kisebbségi közösségek nyelvi jogát felszámoló törvényt fogadtak el csütörtökön Ukrajnában. Kelemen Hunor a hír kapcsán leszögezte: ennek elfogadásával Ukrajna egy fikarcnyival sem került közelebb uniós csatlakozásához, ennek pontosan az ellenkezője történik.

Felkészült politikusokra, fiatal vezetőkre mindig szükség lesz! – 19 fiatal végzett az Erdélyi Politikai Iskola II. évfolyamán
Felkészült politikusokra, fiatal vezetőkre mindig szükség lesz! – 19 fiatal végzett az Erdélyi Politikai Iskola II. évfolyamán
2019.04.14. | Aktuálpolitika

Hat megyéből tizenkilenc résztvevő vehetett át diplomát annak elismeréseként, hogy sikeresen elvégezte az Erdélyi Politikai Iskola második évfolyamát. Az elméleti és gyakorlati tudást egyaránt kínáló képzésekre Kolozsváron, Budapesten, Bukarestben és végül Marosvásárhelyen került sor. A diplomaosztót április 13-án, szombaton tartották a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.

Pozsonyi himnuszfrász
Pozsonyi himnuszfrász
2019.04.09. | Aktuálpolitika

Konszenzuális döntéssel jóváhagyták az EU Tanács Agenda 2030-ra vonatkozó következtetéseit. Borbély László: ez a dokumentum az EU Tanács romániai elnökségének egyik fontos eredménye.
Konszenzuális döntéssel jóváhagyták az EU Tanács Agenda 2030-ra vonatkozó következtetéseit. Borbély László: ez a dokumentum az EU Tanács romániai elnökségének egyik fontos eredménye.
2019.04.05. | Aktuálpolitika

Az EU Tanács szintjén működő Agenda 2030 munkacsoportot vezető romániai képviselőknek sikerült megszerezni a tagállamok egyetértését az EU Tanács Agenda 2030-ra vonatkozó következtetéseit tartalmazó dokumentumra. A munkacsoport szintjén elfogadott dokumentumot az Általános Ügyek Tanácsának április 9-i ülésén hagyják jóvá. 

RMDSZ: megszavaztuk az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt
RMDSZ: megszavaztuk az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt
2019.03.20. | Aktuálpolitika

Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja és nem ért egyet az igazságügyi miniszter legújabb sürgősségi kormányrendeletével, amely gyakorlatilag felülírná azt a kétéves folyamatot, amely idő alatt a parlament széles körben megvitatta és elfogadta a romániai igazságügyi rendszert módosító törvényeket. Ezért a Szövetség támogatni fogja az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, bár nem ért egyet annak minden pontjával.

Iktatta az RMDSZ a 114-es sürgősségi kormányrendelet módosítását célzó javaslatait - elkezdődtek szakbizottsági munkálatok
Iktatta az RMDSZ a 114-es sürgősségi kormányrendelet módosítását célzó javaslatait - elkezdődtek szakbizottsági munkálatok
2019.03.19. | Aktuálpolitika

Több mint 40 pontban módosítaná a fiskális és gazdasági rendszert alapjaiban módosító kormányrendeletet az RMDSZ. Az elmúlt időszakban a Szövetség több fórumon is elmondta, hogy nem tud egyetérteni a szaktárca által hirtelen meghozott sürgősségi kormányrendelettel. Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvetője elmondta, hogy a pénzügyminiszter ellen benyújtott egyszerű indítvány parlamenti vitáján is az RMDSZ azt kérte, hogy halasszák el a sürgősségi kormányrendelet hatálybalépését, valamint azt, hogy ezt a témát bocsássák egy széles parlamenti és szakmai vitára.

RMDSZ: most az a legfontosabb, hogy Romániának legyen végre költségvetése, ezért ismét megszavaztuk a tervezetet
RMDSZ: most az a legfontosabb, hogy Romániának legyen végre költségvetése, ezért ismét megszavaztuk a tervezetet
2019.03.13. | Aktuálpolitika

Az RMDSZ szenátorai és képviselői ismét a költségvetés-tervezet mellett szavaztak, mert a Szövetség javaslatára, jelentős erdélyi fejlesztések és beruházások kapnak idén finanszírozást az állami költségvetésből.

A politika belülről - huszonnyolcadik rész
A politika belülről - huszonnyolcadik rész
2019.02.06. | Aktuálpolitika