Borbély Tamás

Komoly restitúció?

2012.08.27. | Mikó-ügy
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Borbély Tamás

Komoly restitúció?

Szeptember 1-jén, az Igazság Napján nagyszabású tüntetésre készülnek Sepsiszentgyörgyön, ahol a romániai magyarság megmutathatja erejét és elszántságát egy olyan közösségi ügy mellett, mint a tulajdon tisztelete. Rögtön hozzá kell tenni, hogy nem csak közösségi, hanem általános ügy ez, hiszen a tulajdonhoz való jogot Románia alkotmánya szavatolja.

Sajnos, gyakran csak elméleti biztosíték, mivel egykori tulajdonosok ezreinek tiporták lábbal ezt az alapvető jogát kormányzati intézményekben, önkormányzati hivatalokban és – ki tudja hányszor – bíróságokon.

Az Erdélyi Református Egyházkerület most súlyos jogsérelmet szenvedett el, nem különben, az egyházi ingatlanok restitúciójával megbízott volt kormányzati bizottság tagjai, akiket börtönbüntetésre ítéltek. Sokak számára érthetetlen lehet, hogy miért olyan fontos ez az ügy, amikor Romániában amúgy is a volt tulajdonosok ezrei, számos ígérgetés és hitegetés ellenére, nem tudták érvényesíteni tulajdonjogukat, még akkor sem, ha a papírok mellettük szóltak.

Azért kell kiemelten kezelni ezt az ügyet, mert nem pusztán egy ingatlan sorsáról van szó, hanem több ezer egyházi ingatlanról, amelyeknek a visszaállamosítására precedenst teremthet a júniusi bírósági ítélet. Remény még van jóvátételre, hiszen remélhetőleg a legfelső bíróság felülbírálja a buzăui döntést, de addig is, nem tűrhetjük szótlanul, hogy egy magát jogállamnak nevező országban egy nagy létszámú nemzeti kisebbséget megfélemlítsenek, és eltántorítsák attól, hogy jogos jussát követelje.

Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról Romániában sokan vélekednek úgy – ha nem is nyíltan –, hogy sérti a „román nemzetállam” érdekeit. Csakis így magyarázható az a nagyfokú láthatatlan ellenállás, ami a restitúció megfékezésében, vagy éppen visszafordításában ölt formát. Románia, mint fiatal nemzetállam, titokban még mindig tart attól, hogy a magyar kisebbség túlságosan megerősödhet a restitúció nyomán, és a félelmek szerint ez veszélyeztetheti az ország területi épségét. Persze NATO- és EU-tagállamként badarság ettől tartani, de a régóta beidegződött reflexek általában makacsok, ezért logikailag akár meg is magyarázható ennek a félelemnek a további rejtett lappangása.

Szintén jogos kérdésként merül fel, hogy miért lehet fontos Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy Nagyváradon a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium sorsa. A válasz egyszerű, hiszen Erdély tele van kisebb és nagyobb „székely mikó kollégiumokkal”. Az elmúlt napokban éppen a Szabadság hasábjain olvashattunk részleteket a tordai „Mikó-ügyről” Nagy Albert református lelkipásztor tollából, ami szintén jelzi, hogy a restitúció messze nem megoldott ügy Romániában. És csak az egyházak ügyeinél maradva, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az egyházi levéltári anyagok sem kerültek még vissza a jogos tulajdonosokhoz.

A restitúció kérdése tehát elég szerteágazó és fajsúlyos ahhoz, hogy ne terheljük meg fölöslegesen és ostobán egyéb ügyekkel. A Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt azzal a vakmerő ötlettel rukkolt elő – amit az Erdélyi Magyar Néppárt is támogat félig-meddig –, hogy a sepsiszentgyörgyi tüntetés legyen egyben autonómia-megmozdulás. Jóhiszemű viszonyulással csak arra tudok ismét rácsodálkozni, hogy vajon mennyi évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy a romániai magyar közösség érdekeinek képviseletére vállalkozó egyes személyek kinőjék politikai naivitásukat, és ráébredjenek, hogy fetisizált szlogenek hangoztatása csak szónoki álküzdelmet jelentenek, amely nem visz közelebb az egyébként jogos célhoz, hanem a közösség fölösleges energiáit felemésztik, és bármennyire furcsa, éppen az általuk megnevezett célt hiteltelenítik. Hiszen az önrendelkezésnek az egyik eleme éppen a restitúció, amely megteremtheti azt az anyagi alapot, amely – akár tetszik, akár nem – egyelőre hiányzik az autonómia sikeres működtetéséhez.

A restitúció magyar szempontból azt jelenti, hogy a közösség számára jelképes ingatlanok ezrei ismét a magyar közösség megmaradásának célját szolgálhatják, ahogyan azt építői megálmodták. Igaz ugyan, hogy a restitúció a magyar közösségben is okozott feszültségeket – például állami és egyházi iskolák közötti vita formájában –, de ezeket a nézeteltéréseket mindig el lehetett simítani, ha a felek ésszerűen és a másik fél tiszteletben tartásával keresték a megoldást.

Egyetemes – vagy általános – szempontból a restitúció a tulajdonhoz való jog tiszteletben tartása melletti elkötelezettséget jelent. Több mint húsz évvel a rendszerváltás után még mindig fel kell hívni a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy Romániának jogállamként végre kell hajtania azokat a törvényileg is szavatolt ígéreteit, amelyeknek köszönhetően országunk belépést nyert az olyan elitklubba, mint a NATO és az EU. A tagság kötelezettségekkel jár, ezek megszegése nem hagyható szó nélkül.

Az Igazság Napját felelőtlenség tehát olyan vitákkal és célokkal terhelni, amelyek hiteltelenné tehetik a romániai magyarság rendszerváltás utáni egyik legfontosabb célját, a restitúciót.

Szabadság, 2012-08-27, Borbély Tamás

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.