Az RMDSZ fontosnak tartja a társadalmi részvételt – Új kiadványát, az Önkéntes Kisokost mutatta be az Ügyvezető Elnökség

2015.09.26. | Ifjúság , Ügyvezető Elnökség
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Az RMDSZ fontosnak tartja a társadalmi részvételt – Új kiadványát, az Önkéntes Kisokost mutatta be az Ügyvezető Elnökség

Fotó: Tamás Ágnes

Az RMDSZ fontosnak tartja a társadalmi részvételt, mostani kiadványunk, az Önkéntes Kisokos pontosan azzal a céllal jött létre, hogy olyan információkat rendszerezzen és összesítsen, amelyek elősegítik az erdélyi magyar fiatalok szerepvállalását a közszféra különböző területein – indította beszédét Bodor László programokért felelős ügyvezető alelnök a Szövetség új kiadványának bemutatóján, szombaton, szeptember 26-án.

A Szövetség ügyvezető alelnöke az érvényben lévő önkéntességi törvény előnyeit hangsúlyozva rámutatott: „2014-ig nem létezett olyan jogszabály Romániában, amely szabályozta volna az önkéntességet. Széll Lőrincz kollégámmal, az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság akkori államtitkár-helyettesével közösen számos civil szervezetet felkerestünk az új törvénytervezet előkészítésekor, amelyekkel közösen tettünk javaslatot a fiatalok társadalmi szerepvállalásának előmozdítására. A konzultációt követően a legfontosabb kiegészítésünk az volt, hogy az önkéntességnek törvényes keretei legyenek, ismerjék el szakmai tapasztalatként, hiszen ez állásinterjúkkor előnyben részesíti a tenni akaró, közösségükért dolgozó fiatalokat.” A közigazgatásban mára már az önkormányzatoknak is muszáj konzultálniuk azokkal a szervezetekkel, amelyek önkéntességgel foglalkoznak – tette hozzá Bodor László.

Az Önkéntes Kisokos összeállításakor az az elv vezérelt bennünket, hogy minél szélesebb skálán, minél változatosabb módon mutassuk be azokat a tevékenységeket, amelyeket a mi korosztályunknak érdemes bevállalni a közszféra különböző területein. Nyolc társszerzővel számolunk, akik különböző szemszögből ismertetik a társadalmi részvétel formáit – új kiadványunkban részletezzük az önkéntességi törvényt, azokról a szabályozásokról beszélünk, amelyeket az önkormányzatoknak kötelezően be kell tartaniuk, de kolozsvári ifjúsági kezdeményezéseket is bemutatunk, továbbá élménybeszámolók is olvashatók” – részletezte a kiadvány szerepét Kovács Zsolt főszerkesztő. Az Ügyvezető Elnökség munkatársa arról is beszámolt, az első kiadás ezer példányban jelent meg, amely hétfőtől a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának titkárságain, a Szövetség területi szervezeteinek székházában, illetve elektronikusan is elérhető lesz.

A sajtótájékoztatót követően a Debreceni Hősök csapat alapítói, Szabó György és Kiss Ákos Innovatív önkéntes alternatíva: az adaptálható Hősváros címmel tartottak előadást. Üdvözölték a Szövetség kezdeményezését, a kiadványt hasznos és hiánypótló eszköznek nevezték.

Az RMDSZ fontosnak tartja a társadalmi részvételt – Új kiadványát, az Önkéntes Kisokost mutatta be az Ügyvezető Elnökség Az RMDSZ fontosnak tartja a társadalmi részvételt – Új kiadványát, az Önkéntes Kisokost mutatta be az Ügyvezető Elnökség Az RMDSZ fontosnak tartja a társadalmi részvételt – Új kiadványát, az Önkéntes Kisokost mutatta be az Ügyvezető Elnökség
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.