Az RMDSZ támogatta az új nyugdíjtörvényt

2019.06.26. | Aktuálpolitika
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Az RMDSZ  támogatta  az új nyugdíjtörvényt

Újból a képviselőház plénuma elé került a tavaly decemberben elfogadott nyugdíjtörvény azt követően, hogy az ellenzéki pártok alkotmányossági óvást nyújtottak be a tervezetet ellen. Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese elmondta: a nyugdíjtörvény tartalmazza az RMDSZ módosító javaslatait, valamint számos pozitív rendelkezés szerepel benne, ezért a Szövetség képviselői megszavazták a tervezetet.

Az RMDSZ már tavaly decemberben módosítójavaslatban kérte, hogy emeljék be a nyugdíjtörvénybe azokat az előírásokat, amelyek miatt alkotmányellenesnek minősítették a tervezetet az alkotmány bírák. „Tavaly decemberben, az RMDSZ volt az a politikai alakulat, amely többek között módosítójavaslatot dolgozott ki arra is, hogy korrekt feltételeket biztosítson az állam a nyugdíjrendszerben, azon személyek számára, akik részben vagy teljesen elveszítették a munkaképességüket. Akkor a parlament elutasította ezeket, most pedig ezen előírások hiánya miatt kell újratárgyalja a testület a tervezetet” –mondta Csép Éva Andrea, az RMDSZ szakpolitikusa plénumi beszédébenTovábbá emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ-nek sikerült átvinnie és megtartania a tervezetben a korkedvezményezett nyugdíjazási lehetőséget is, amely a három vagy több gyermekes anyák esetében, valamint a néptáncosok és népdalénekesek biztosít kedvezőbb nyugdíjazási feltételeket biztosít.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.