Kelemen Hunor beszéde a bálványosfürdői Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban című konferencián

2018.05.31. | Kongresszus
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Kelemen Hunor beszéde a bálványosfürdői Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban című konferencián

Fotó: Gönczy Tamás

Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégeink!

Üdvözlöm Önöket Erdélyben, a mi otthonunkban. Köszönöm, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívásunkat.

Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy sikeres fiatal vállalkozóval, aki sikerei dacára úgy döntött, hogy hazatér Nyugat-Európából. Amikor kíváncsian azt kérdeztem, miért hozta ezt a döntést, miért hagyta ott sikerei színhelyét, a magasabb életszínvonalat, a jobb egészségügyi ellátást, habozás nélkül azt válaszolta, hogy „mert Erdélyben vagyok otthon”.

Számára ez ilyen egyszerű. És mi, erdélyiek, jól értjük ezt a fiatalembert, hiszen sokan vagyunk, akik úgy érezzük, ez az a hely, ahol igazán otthon vagyunk.

Sokan mondják, hogy van ebben a vidékben vadsága, zordsága ellenére valami megmagyarázhatatlan melegség, amitől észrevétlenül otthonossá válik. Azért szerveztük ezt a konferenciát Székelyföldön, hogy megmutassuk az otthonunkat, a vidéket, ahol élünk. Hogy megmutassuk Erdélyt.

Amint azt Önök is tudják, Románia egy közép-kelet-európai ország, amelynek Erdély is része.

100 éve Románia az ország, amelyben élünk mi, erdélyiek – magyarok, németek, románok és más nemzetiségiek.

Ha egyetlen mondattal akarnám jellemezni Erdélyt, azt mondanám, hogy számunkra ez az a hely, ahol a jövő és a múlt tökéletes harmóniában élhetne együtt.

Hogy egy példával éljek: a napokban zajló kolozsvári filmfesztivál a régió legnagyobbika. A kortárs filmművészet remekeit a város gótikus főterén és pár kilométerrel odébb, az Erdély Versailles-jának is nevezett bonchidai kastélyban élvezheti a nemzetközi közönség.

Azok számára persze, akik még nem jártak mifelénk, Erdélyről elsőként minden bizonnyal Drakula gróf és vámpírjai jutnak eszükbe. Szerencsére a kommunizmus bukása és az uniós csatlakozás óta ezek a sztereotípiák halványulnak, és egyre többen ismerik meg Erdély igazi történetét.

Ők azok, akik tudják, hogyan vált Erdély Románia részévé az első, majd a második világháború után, akik tudják, hogy egy közel 1,3 milliós magyar közösség él e tájon, a legnagyobb őshonos kisebbség Európában. Évszázadokon át Erdély volt Nyugat-Európa keleti határa, ahogyan manapság Románia jelenti az EU keleti határát – úgyhogy higgyék el, nem csak fogalmunk, de nagyon is közvetlen tudásunk, ha úgy tetszik, történelmi tapasztalatunk van a geopolitikáról.

Hölgyeim és Uraim!

Románia 100 éves születésnapját ünnepli idén. 100 éve annak, hogy többségből kisebbség lettünk, ami számunkra ma sem ad okot az ünneplésre, már csak azért sem, mert az egyesüléskor a nemzeti kisebbségeknek tett ígéretek betartása még mindig várat magára. Ezért nem az elmúlt évszázadra vetjük tekintetünket most, hanem az előttünk levőre, hiszen a jövőt akarjuk építeni.

Érdekünkben áll, hogy Románia egy erős, fejlett, modern állam legyen, amelyben békében, biztonságban és kölcsönös tiszteletben élnek az őt alkotó közösségek. De ha ez így van, mégis mi a gond?

A magyarok békében akarnak élni, és amikor egy európai politikus a román diplomácia által összeállított háttéranyagot lapozgatja, azt olvashatja, hogy a kisebbségi kérdést ebben az országban mintaszerűen megoldották – és eszébe jut az is, persze, hiszen az államfő német kisebbségi közösségből való.

Nem könnyű ebben a helyzetben a magunk igaza mellett érvelni. Nehéz akkor a romániai magyarok sorsát exponálni, amikor a nemzeti kisebbségeket egyesek, a román diplomácia percepcionálisan a konfliktus forrásaként jelenítik meg, és állítják róluk, hogy a destabilizáció veszélyét hordozzák magukban. Ugyanakkor meg azt olvasni Romániáról, hogy a kisebbségi kérdést itt megoldották – azaz tulajdonképpen nincs is ilyen kérdés. Másképpen: nincs kisebbségi kérdés, de az, ami nincs, az destabilizációnak látszik. Akkor egészen pontosan, hogy is van ez? Na, erre varrjanak gombot.

Hölgyeim és Uraim!

Jelentem, van nemzeti kisebbségi kérdés Romániában. Persze, nem úgy, mint Ukrajnában vagy Törökországban.

Két lényeges különbség van az említett országokhoz képest. Egyrészt nem a teljes jogfosztottság és a kisebbségként való elismertetés skáláján mozgunk. Másfelől pedig nem jelentünk destabilizációs tényezőt. Elmondom részletesebben is.

Önök is tudják, hogy egy kisebbség emancipációja hosszú és sokszor befejezetlen utazást jelent. A befejezetlenség érzését gyakran nem a kisebbségi jogok biztosításának teljes elmaradása, hanem a formálisan, a törvénykezés, az Alkotmány által garantált jogok érvényesítésében levő hiányosságok keltik.

Hasonló helyzetben vagyunk mi is, a közel másfél milliós magyar közösség. A rendszerváltás utáni szűk két évtizedben részben a demokratizálási folyamat részeként, részben az uniós csatlakozás során néhány, a kisebbségi jogokat szavatoló döntés született. Ha úgy tetszik, Románia abban az időben eminens diákként viselkedett – hiszen az volt a célja, hogy csatlakozzon az európai elithez, azaz az Unióhoz és a NATO-hoz.

Nos, az elmúlt 10 évben az eminens diák kissé ellustult, elkanászodott.

A törvények egy része meg sem született, amit meg elfogadtak, sokszor nem tartják be. Félreértés ne essék, nem csak valamiféle ezoterikus, a kisebbségeknek extra-jogokat biztosító törvényekről van szó.

A kulturális autonómiáról szóló törvénytervezet több mint tíz éve a parlament előtt áll, de még mindig nem volt politikai akarat annak elfogadására a többség részéről, pedig alapvető közösségi jog az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás terén egy olyan intézményrendszernek a kiépítése, amely a számbeli kisebbségben élő közösségek identitásának boldogulását segítené.

Vagy itt van például a restitúciós törvény, amelynek be nem tartása, akárhogyan is nézem, a magántulajdon szentségéről, illetve esetünkben az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáról szól. Minket, magyarokat, kisebbségieket különösen érint, mert mind a protestáns egyházak, mind a katolikus egyház Erdélyben volt erős, itt voltak birtokai, ingatlanjai, amelyek az erdélyi magyar, szász, sváb közösséget szolgálták.

De említhetem a szabad nyelvhasználat korlátozását, az anyanyelvi jogok megsértését, politikai vezetőink zaklatását vagy a magyar nyelvű oktatás körüli folyamatos anomáliákat is – ezek mind a már elfogadott törvények súlyos megsértését jelentik. Számunkra pedig mindennapos tapasztalat ez, sajnos.

A legtöbb helyi önkormányzatban, ahol egyébként az állampolgárokat érintő legfontosabb döntéseknek kell születniük, még mindig elutasításra talál a kisebbségi közösségek anyanyelv-használata. Erről nagyon sokat tudnánk mesélni, és fogunk is a mai nap folyamán, beszéltünk már a tegnap is ezekről, hiszen ezt a kérdést járja körül ez a konferencia is, amelynek a kisebbségi nyelvhasználat az európai helyi és regionális önkormányzatokban a témája.

Az általam vezetett RMDSZ számára értelemszerűen ez az egyik fő cél: a nemzeti kisebbségeket érő hátrányos megkülönböztetések felszámolása, a közösségi jogok kivívása.

De tegyük fel a kérdést másképp!

Mit nyer azon egy ország, ha lakói, az őt alkotó közösségek között nincs béke?

Politikus vagyok, nem naiv. Tudom, hogy lehet ennek rövid távú politikai haszna akár. Tudom, hogy másfajta politikai konfliktusok elfedhetők a bűnbakok keresésével. Tudom és tapasztalom, hogy mi, magyarok, könnyen bűnbakká válunk ebben az országban, ha a román politikai elit éppen kudarcot vall.

Ezzel együtt, gondolom, Önök számára sem kétséges, hogy a társadalmi béke egy állam fejlődésének, prosperitásának alapja.

És mi ehhez többszörösen hozzá tudunk járulni, mint ahogyan hozzájárultunk akkor is, amikor Románia az euro-atlanti integráció előszobájában állt. Egyrészt tudásunkkal, munkánkkal, adóinkkal. Mint bármelyik adófizető polgár.

Másrészt a romániai modernizációnak, innovációnak Erdély a bölcsője. Ha szabad azt mondanom, a középkori kézműves céhektől a 19. század ipari forradalmán át Erdély volt e térség húzóereje évszázadokon keresztül ennek a régiónak.

Hivatalos adatok szerint 750 km autópálya épült Romániában. Tudják Önök, ebből mennyi épült a Székelyföldön vagy a magyarok által sűrűn lakott vidékeken? Nulla kilométer.  

Harmadrészt, és erről se feledkezzünk meg, az erdélyi magyar közösség hídszerepet játszik két ország, Románia és Magyarország között. Ennek gazdasági és kulturális előnyei nehezen becsülhetők föl.

Tisztelt vendégeink!

Erdély az otthonunk, Románia az ország, amelyben élünk.

Az elmúlt 28 esztendőben az RMDSZ volt ennek a közösségnek a legerősebb védelmezője, jogainak szószólója.

Román partnereink tiszteletét is kivívtuk szakértelmünkkel és hozzáállásunkkal, sokszor kormányzati és 28 éve parlamenti munkával.

Erdély az otthonunk, nem akarjuk elhagyni. De nem érdekünk az sem, hogy Románia olyan kétsebességes országgá váljon, ahol Erdély és azon belül a magyar közösség áll a rosszabbik oldalon.

Idén kiléptünk az európai színtérre is. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel az RMDSZ a kisebbségi jogok védelmének európai éllovasa lett.

Azért harcolunk, hogy az MSPI az uniós törvényhozás része legyen, ily módon arra kötelezve a tagállamokat, hogy betartsák a kisebbségek jogait. Ehhez persze szövetségesekre van szükségünk, erős szövetségesekre.

Hölgyeim és Uraim!

Ezért is hívtuk meg Önöket Bálványosra, ezért döntöttünk úgy, hogy ezt a konferenciát a Székelyföldön tartjuk.

Meg akarjuk mutatni Önöknek az otthonunkat. Azt akartuk, hogy saját szemükkel lássák e táj szépségét és sokféleségét, és személyesen ismerjék meg Erdély igazi arcát. Ismerjék meg közösségünket, történelmünket, kultúránkat és küzdelmeinket, céljainkat.

De nemcsak aggodalmainkról akarunk Önökkel tanácskozni, hanem értékeinkről és sikereinkről is, jövőbeli terveinkről.

Mivel terveink ambiciózusok, az Önök támogatását kérjük. Az a célunk, hogy Erdély a nemzetközi porondon is látszódjon, hallassa hangját. Az a célunk, hogy az Európa Tanács ajánlásait kötelező érvényű jogalkotássá tegyük.

Arra kérjük Önöket, hogy az erdélyi közösségek helyzetét az európai kisebbségek szempontjából értékeljék, és hazatértük után is emlékezzenek arra, hogy ami jó a kisebbségeknek, az jó kell legyen a többségnek is. A többség mindig felelős azért, hogy egy kisebbségi sorsban élő közösség hogyan érzi magát a szülőföldjén. Ahogyan az is igazság részét képezi, hogy a kisebbségi kérdés akkor lesz rendezve, ha maguk a kisebbségek állítják azt. Ettől ma még messze vagyunk.

Mint mondottam, nem harc ez, hanem sok munka, egy hosszú és befejezetlennek tűnő utazás.

Hölgyeim és Uraim!

Európa a mi jövőnk. Nem lehet kétséges e mondat igazsága különösen ezekben a nehéz időkben, amikor az Uniót külső és belső konfliktusok sora feszíti.

Különösen igaz ez ránk, erdélyi magyarokra nézve – hiszen ezt tanultuk, ezt tapasztaltuk évszázadokon át, hol a törökkel, hol az oroszokkal harcolva, hogy talpra kell állni, sokszor újra kell kezdeni az életet.

De azt is megtanultuk, hogy csak ott van gyarapodás, ahol béke van. Hogy akkor tud a mi közösségünk is a legtöbbet letenni az ország asztalára, ha békében él másokkal – és mások is hagyják békében élni.

Kérem, segítsenek ebben bennünket. Segítsenek abban az erőfeszítésünkben, hogy békés és biztonságos otthont teremtsünk, olyan országot, ahol az etnikai identitásunk megőrzése nem kerülhet veszélybe.

 

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.