Művészettel az erőszak ellen

2018.12.12. | RMDSZ Nőszervezet
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Művészettel az erőszak ellen

Fotó: Bec Norbert

Az RMDSZ Nőszervezetének szervezésében tizenegy erdélyi városban közel 2000 ember előtt mutatta be új, Betonpárnák - slam poetryvel az erőszak ellen című előadását a  Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont. A Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom (NEEEM) részeként szervezett turné fő üzenete: van segítség a bántalmazott nők számára!

Közel két éve indítottuk a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalmat (NEEEM), azonban úgy gondolom, hogy továbbra is szükség van arra, hogy tudatosítsunk és tájékoztassunk, mert amíg évente 200 nő válik a családon belüli erőszak halálos áldozatává, addig beszélnünk kell róla és tennünk kell ellene. Idén márciusban létrehoztuk a neeem.ro honlapot, ahol információkat találnak a bántalmazott nők és azok, akik szeretnének segíteni a környezetükben észlelt bántalmazottakon. Nem szégyen segítséget kérni, és mindannyiunk felelőssége tenni a bántalmazott nők védelméért– hangsúlyozta Csép Éva Andrea parlamenti képviselő.

Valós vallomásokat, saját tapasztalatokat öntöttek slambe az előadók, valamint választ kerestek arra: mikor vagyunk képesek nemet mondani a családon belüli erőszakra, hol veszítjük el az irányítást, és ki segít abban, hogy kilépjünk belőle.

A produkció sok helyen megdöbbenést váltott ki, ugyanakkor lehetőséget adott a résztvevőknek továbbgondolkodni a témával kapcsolatosan. Az előadásokat beszélgetés zárta, amelyet követően számos pedagógus jelezte, hogy pszichológus segítségével szeretné az iskolában megbeszélni az előadáson elhangzottakat.

Idén a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen keretében az előadást tizenegy erdélyi városban – Nagykárolyban, Nagyváradon, Brassóban, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Szászrégenben, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Zilahon, Szamosújváron és Kolozsváron – láthatták az érdeklődők.

Az RMDSZ Nőszervezete bízik abban, hogy mindazok, akik szemtanúi voltak az előadásnak, kellő nyitottsággal fogadták az információkat, és kellő felelősséget éreznek a továbbiakban azért, hogy minél többen tegyünk a nők, valamint a családon belüli erőszak ellen.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.